Üdvözlet!

Köszöntök minden ide tévedő látogatót! Remélem megtalálja amit keres, vagy más, érdekes témát! Kellemes nézelődést kívánok!

2013. február 22., péntek

Class 43 motorvonat

Class 43

Ez a 43-as osztályú dízel-villamos motorvonat (HST [High Speed Train]) ma is a Brit sebességrekorder a maga legnagyobb 148 mph azaz a 238 km/h legnagyobb sebességével. Világviszonylatban a harmadik helyen áll, de a maga idejében az első volt. Az engedélyezett legnagyobb sebessége: 125 mph (200 km/h). A vonat két végén található vonófejből, és az azok közé besorozott hat közbenső kocsikból áll. A hat kocsiból kettő darab első osztályú, egy darab büfé- és másodosztályú, három db másodosztályú.  A vonófejekben helyezték el az összes gépezeti egységet és az elején a vezetőállást. A motorvonatot csak műhelyben lehet szétkapcsolni, ugyanis merev kapcsolattal látták el őket.
A magán társaságok között az egykori British Railway vonalaiknak megfelelően vannak elosztva.


A First Great Western Class 43-asa Bristol közelében 2011-ben.
(Fotó: atidas)


Hajtómű típus Dízel-elektromos
Gyártó Brel Crewe Művek
Gyártási év 1975-1982
Gyártott db szám 197
Tengely elrendezés Bo-Bo
UIC besorolás Bo'Bo "
Nyomtáv 1.435 mm   
Forgóváz típus BP10
Kerék átmérő 1,016 m
Motorkocsi hossza 17,79 méter
Szélesség 2,74 méter
Motorkocsi tömeg 70,25 tonna
Üzemanyag tartály 4500 liter
Eredeti hajtómotor Paxman 12VP185
Váltóáramú generátor típus VP185: Brush traction BA1001B;  MTU: Brush Traction BA1001C
Vontató motorok típusa GEC G417AZ (43.124-43.152)  Brush Traction TMH68-46 Mindkét keret szerelt, négy ki.
Erőátvitel A motor által meghajtott generátor és egyenirányítón keresztül DC hajtómotorok
Jelenlegi dízelmotor típus MTU 16V4000 R41R; Eredeti Paxman Valenta 12RP200L
Végsebesség 148 mph (238 km / h)
Teljesítmény Motor: 2250 LE (1678 kW) Vontató motor:1320 kW (1770 LE)
Vonóerő Maximum: 80,0  kN; Folyamatos: 46,0 kN
Vonat fűtés Villamos


Előzmények
Az 1970-es évek elején a Brit vasút úgy döntött, hogy lecseréli korábbi vonatait a fő expressz vonalakon. Mivel a villamosítás pénzügyi okokból nem volt megvalósítható ezeken a vonalakon, így csak dízel üzemű vonat jöhetett szóba. Ezért egy új generációs dízel motorvonatot kezdtek el kifejleszteni.
Az 55-ös osztályú mozdonyokkal szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy jobb kis tengelyterhelést alkalmazni, mert a nagy sebességnél jobban lehet kímélni a pályát. Úgy gondolták, hogy egyetlen módon érhetnek el eredményt, mégpedig úgy, hogy a teljesítmény-tömeg arányt a lehető legjobb szintre hozzák. Vagyis kellett egy erős, de könnyű hajtásrendszer. Kifejlesztették a 12 hengeres Paxman-Valenta típusú dízelmotort, ami 1500-as fordulatszámra is képes volt. Teljesítménye: 1680 kW (2250 LE). Így egy 70 tonnás motorkocsit lehetett megépíteni, ami 17,5 tonnás tengelyterhelésű lett.


Fejlesztés és dizájn

A prototípus egységet a vasúti műszaki központban (Derby) építették meg. A motorkocsi egy Paxman-Valenta 12RP200L típusú 1680 kW teljesítményű dízelmotort kapott. A három kocsis egység egy áramvonalas motorkocsiból, egy közbenső kocsiból és egy vezetőállással ellátott kocsiból állt. A “vezérlőkocsi” csak tolatási célokat szolgált, a kísérleti és próbafutásokat a motorkocsi vezetőállásából végezték.
Végül csináltak egy másik motorkocsit is, hogy mindkét irányban gondtalanul tesztelhessék a prototípus egységet. A próbafutásokra a Class 41.001 és 41.002 pályaszámon közlekedett 1972-ben.
Még ebben az évben megkapták a többi közbenső kocsikat is, hogy teljes szerelvénnyel is elvégezzék a próbákat. Ez sikeresen be is fejeződött Anglia keleti régióiban és a motorkocsik megkapták végleges besorolásukat Class 43.000 és Class 43.001 számokon.
A teljes motorvonati egység átkerült Anglia nyugati régiójába a London Paddington- Bristol- Weston-super-Mare vasútvonalra. Itt kezdte meg pályafutását ez a motorvonat.

Az utasok is és az üzemeltető is kedvezően fogadta az új egységet, ezért megrendeltek továbbiakat is a nyugati, keleti és a Skót területekre. Újra tervezték a vezetőasztalt, elöl maradt a központi kapcsoló, a kocsik között a csak műhelyben bontható merev kapcsolat.
Az elkészült tíz egység átadása után a prototípus egységet (43.000 és 43.001) forgalomból kivonták és visszavitték Derby-be a Műszaki Központba.
A tíz egység későbbi sorsa: kettőt átalakított saját felhasználásra a Royal Train, ötöt alakítottak át a későbbi változatra megeggyezőnek, három a megyei állományba került.

A sorozatgyártás a 198-as pályaszámig tartott (43.002-43.198). A prototípus pár 43.000 és 43.001 a York-i vasúti múzeumban őrzik jelenleg. Szokatlan számozás motorvonatoknál a 000-val kezdődő, de azzal magyarázták, hogy prototípus volt és nem tudták eldönteni a végleges sorozatszámozást, ezért így maradt.


Class 43.052 vezetőállása (FGW)




1987-ben folyamatban volt az East Coast Mainline vonal villamosítása, de a British Rail rájött, hogy erre a vonalra megrendelt új villamosmozdonyok (Class89 és Class91) nem lesznek időben készek. Ezért a 43.013/014, 43.065/67, 43.068/080 és 43.084/123 egységeket átalakították úgy, hogy a motorkocsik elejére hagyományos ütközőket is felszereltek. A villanygépek ezeket a motorvonatokat vontatták. Amikor 1991-ben megérkezett az utolsó villamosmozdony, néhány motorkocsit vissza alakítottak eredeti állapotúra.

Az 1997-es vasúti privatizációt követően a 43.013/014-es egységet a Network Rail szerezte meg és mérővonatnak alakította át. Az East Coast Mainline vonalán közlekedő vonatokat a Virgin West Coast vette meg. Viszont nem sokat használták, mert készült Virgin Voyager nevű motorvonatok, amik fiatalabbak és korszerűbbek voltak elődjeiknél. Ezért majdnem az összes régebbi típust összegyűjtötték a Long Marston-i telephelyre és ott tárolták. Évekkel később megvette őket a Midland Mainline társaság a London St. Pancrastól induló vonalaira, pl: Nottingham felé.

A 43.080-as egységet bérbe adták a GNER vállalatnak Edinburghba. Átfestették a GNER színeire. Amikor 2006-ban lejárt a bérleti szerződés a motorvonat visszakerült a Long Marston-i telephelyre.
2007-ben a Grand Central Trains társaság másokkal egyesülve megalakult és megvette a Long Marstonban tárolt egységeket (43.065/067, 43.068/080, 43.084/123)
Ezek a vonatok a London Kings Cross és Sunderland között járnak.

A Britis Rail kísérletezett más dízelmotorokkal (Mirrlees Blackstone) MB190 típus. A 43.167/170-es, és a 43.168/169-es egységekbe építették be, ami 1987-től 1996-ig tartott. A beépített motorok nem váltak be, ezért visszaépítették az eredeti, de felújított Dieselmotorokat (Paxman Valenta).
De ez a két motorvonati egység később MTU 16V 4000 típusú dízelmotort kapott és azóta is ezzel üzemelnek. A 43.167/169-es egység az East Coast társaságnál, míg a 43.167/170-es egység a First Great Western-nél üzemel.

Cross Country class43-as HST szerelvénye, ahogy Manchester felé tart Bristolból.
/atidas/



Az 1970-es években gyártott sorozatot jó karbantartással és az időszerű felújításokkal igyekeznek életben tartani, hogy 2015-től esedékes cseréig biztosan üzemeljenek.
2005-ben a First Great Western a 43.004 és 43.009 -be MTU motort szereltek be. Mivel bevált ez a típus, a társaság elhatározta, hogy a többi motorvonatba is kicserélik a régi dízelmotort.

East Coast társaság is kicserélte a Class 43-as motorvonataiban a régi dízelmotorokat MTU-ra, valamint a hajtóműveket. Ezért ezeket a motorkocsikat átszámozták, így 43.2xx és 43.3xx lett az új pályaszámuk.

East Midlands Trains is remotorizálta Class 43-asait, de a pályaszámukat meghagyta.

Grand Central vasúttársaság a korábbi 43.068 és 43.080-as motorkocsijait remotorizálta
és 43.468 és 43.480-ra számozta át őket. Ugyanígy tettek a 43.065 és 43.067, de ezekbe más típusú dízelmotort építettek be. Ez a Brush-Traction.
A 43.123-as maradt meg a társaságnál egyetlen olyan motorkocsi, amelyben megmaradt az eredeti Valenta dízelmotor, de csak 2010-ig. Van is rajta egy emléktábla: 1972-2010 Valenta. Új száma a 43.423 lett.

Cross Country Class 43.101 is Brush Traction motort kapott, ennek megfelelően átszámozták 43.301-re. Összes többi a társaságnál lévő motorkocsit átszámoztak, azon egyszerű módon, hogy 200-at hozzáadtak az eredeti sorszámhoz.

Network Rail egyetlen egység Céass43-asa citrom sárga festést kapott és felszerelték minden szükséges mérőberendezéssel és kamerával.

First Great Western társaság is korszerűsítette vonatait, de eredeti pályaszámukat meghagyta. A társaság saját színtervének megfelelően festette a vonatait.

Üzemeltető darab szám   Megjegyzések 
Cross Country 10 Minden osztály 43/2 az MTU motorok.
East Coast 32 Minden Class 43/2 az MTU motorok.
East Midlands Trains 24 Minden Class 43 / 0. Paxman VP185 motorok.
First Great Western 117 Minden 43 / 0. MTU motorok és vonatbefolyásoló berendezéssel
Grand Central Railway 6 Az összes motorkocsi ütközőkkel ellátva.  MTU motorok.
Network Rail 3 Új mérővonat 43.013, 014, 062.  MTU motorok.  013 és 014 ütközőkkel felszerelt
Leselejtezett 4 (1 prototípus, 3 baleset) 43.001 (korábban 41.002) baleset 1990 decemberében
43.173 - a  Southhall-i baleset  1997 szeptember 7.
43.011 - a  Ladbroke Grove ütlözés  1999, október 5. 
43.019 -   Ufton Nervet útátjárós ütközés 2004. november 06.
Megőrzött, Múzeumi 1 (prototípus) 43000 (korábban 41001) - jelenleg a  Nemzeti Vasúti Múzeumban van  York, UK






 Class 43.058 Nottingham-ben East Midlands Trains üzemeltetésében.


 Class 43.080 Kings Cross pályaudvaron (Great Central üzemeltetésében)



 Egy száguldó HST Pilning állomásnál 2015-ben.
/atidas/



Személyes tapasztalat: én eddig a First Great Western (FGW) és az East Midlands Trains (EMT) vonatain utaztam néhányszor. Meglepődésre adott okot a leszállási ceremónia az FGW vonatain. Ugyanis a következőképpen lehet leszállni: megáll a vonat, az ajtón le kell húzni az ablakot, egyik kézzel ki kell nyúlni és a kilincset lenyomva kinyitni az ajtót. Az EMT vonatain már ugyanez automatikusan történik nyomógomb megnyomásával. A vonatok gyorsak, kényelmesek. A padló szőnyegezése nem épp esztétikus, hiszen köztudottan sok eső esik a sziget országban, így nagy gondot kell fordítani a tisztán tartásukra. Ez korábbi elhasználódást eredményez, így kopottak, igénytelenek.




Forrás:  wikipédia.org/en
          - saját jegyzetek.

4 megjegyzés:

  1. Szia csak egy észrevétel. A XC (Cross Country) nem Class 43. Hanem egy Class 220-as Voyager és semmi köze nincs az eredeti HSTk-hez.

    Ami az ajtónyitási ceremóniát illeti a HST-k hez készült Mark III típúsú kocsiknál ez a jellemző. Nem csak az FGW-nél. Bár elég fejfájást okoz a személyzetnek az állomásokon. A Mark IV típusú közbülső kocsik már távműködtetésű ajtóval készültek. Egy szabványos mai Class 43-as szerelvény 2 vonófej és 8 közbülső kocsi. Az East Coast vonatai különlegesek, mert nem ritka a 9 vagy 11 kocsis szerelvény sem.

    A 43124-152 járművekben nem Brush Traction vontatómotorok vannak, hanem GE CG417AZ.

    A Grand Central Class 43-asai ütközőkkel: 43013/14/065/067/068/080/084/123

    VálaszTörlés
  2. Elnézést de a legfontosabb kimaradt. A Class 43 nem motorvonat, azaz DMU. Hivatolos besorolása 43 osztályú egy vezetőállásal rendelkező dízelmozdony.

    VálaszTörlés
  3. Szeretnék gratulálni is a blogodhoz. Nagyon érdekes és informatív. Élvezet böngészni benne. Csak így tovább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm a kiegészítést és a dícséretet! :)
      Az a baj -és ez a válaszom időpontjából is kiderül- hogy nem nagyon van most időm foglalkozni vele, de igyekszem újabb témákat is beleírni!

      Üdv! Attila

      Törlés