Üdvözlet!

Köszöntök minden ide tévedő látogatót! Remélem megtalálja amit keres, vagy más, érdekes témát! Kellemes nézelődést kívánok!

2012. szeptember 22., szombat

Aszód- Kartal- Magyalospuszta kisvasút

Aszód MÁV vasútállomásától vezetett négy csúcsfordítón felfelé Kartal község felé a 760 mm nyomtávú keskeny vasút. Azon túl még kb 5-6 km-t tett meg Magyalospusztáig. Így összesen 11,2 km volt a vonal hossza, ami egyetlen fővonalból állt. Feltehetően a második világháború után épült, de legkésőbb az '50-es évek elején.
A vasút gazdasági célok miatt épült, személyszállítás a vonalon tudomásom szerint nem volt. A Kartal és Magyalospuszta környéki terményeket szállították Aszód vasútállomására, ahol átrakodták a nagyvasúti kocsikba. Magyalospuszta jelenleg nem létező település, csak egy temető és egy templomrom (?) jelzi valamikori voltát. Amikor létezett, akkor is legfeljebb néhány háza lehetett. Ugyanígy a kisvasút sincs már meg, az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció megkongatta a vészharangot felette, majd a sírját is megásta. Aszód és Verseg határában még fel lehet fedezni az egykori töltést, a többi helyen szétszántották, vagy a talaj erózió semmisítette meg.




A kisvasút vonala egy térképrészleten.


Járművek

C50 3700 sorozat
 
       GV 3737
       GV 3744
       GV 3757
       GV 3773
       GV 3791

C50 5700 sorozat

      GV 5726

Más mozdonyok:

B26  3403
         238

GV 211
GV219




Járműlista:  kisvasút.hu
Leírás:  atidas

A leírás a jövőben bővülni fog! :-)

2 megjegyzés:

  1. jobbító szándékkal :-)

    a kisvasút már a háború előtt is üzemelt, 1947-ben államosították, majd 1949-ben került a gazdasági vasutak irányítása alá.

    nem a kocepció okozta a vesztét, 1962. dec 31-ig üzemelt, az ág kartal és magyalos között tovább kívánta üzemeltetni, de egy év múlva ezt a szakaszt is felbontották.

    nem csúcsfordítón kapaszkodott fel az aszódi állomásról, szerpentinezett.

    személyszállítás a mai hármas főút és magyalos között zajlott, az állami gazdaságok dolgozói utaztak a vonalon.

    teherszállítás terén aszódra cukorrépa, visszaúton az ág és a kartali tüzép terményeit fuvarozta a vasút.

    VálaszTörlés